A szülők hibáztatása megoldja-e a problémát?

A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem.
Soha semmilyen helyzetet nem sikerült még megoldani azzal, hogy valakit hibáztatunk, rosszá teszünk aktuális helyzetünk vagy érzelmi állapotunk, nehézségeink miatt.
És meghallgatni sem szeretjük, amikor valaki minket okol saját érzéseiért, frusztrációjáért. Főleg, ha mi magunk is vacakul érezzük magunkat az adott helyzet miatt akkor is, ha erre senki nem tesz rá plusz egy lapáttal.

Különösen igaz ez abban az esetben, ha olyan kritizál, aki szintén nem tud mit kezdeni az adott nehézséggel.
Hisz számonkérni valakitől a változást könnyű - de ha mi magunk változtunk már meg bármikor is azért, hogy egy nehéz helyzetre megoldást találjunk, pontosan tudjuk, hogy ez mennyire nem könnyű feladat még akkor sem, ha valaki tényleg elköteleződött a cél elérése mellett. (Aki valaha is volt már hasonló helyzetben, biztos vagyok benne, hogy pontosan tudja, kritizálás helyett a segítségadás sokkal hatékonyabban működik, s inkább támogatni, mint bírálni szokta azt, aki épp lépéseket tesz afelé - még ha ügyetlen lépéseket is - hogy megváltozhassanak a dolgok. )

Mutatok most néhány igen jellemző esetet, amikor a társadalom és a pedagógusok hajlamosak elkezdeni hatalmas lendülettel szidni, bírálni és megítélni egy szülőt.
Nem is sejtve, hogy ez a helyzet valójában hatalmas kihívás a szülőknek is. Egy folyamatos és igen nagy mértékű belső frusztráció, (ami aztán visszahat a gyermekre is természetesen) hisz a szülők pontosan tisztában vannak vele, hogy igen komoly későbbi problémákat okozhat gyermeküknek a kialakult helyzet, s mégis tehetetlennek, eszköztelennek érzik magukat.

Tudom...tudom... van az a réteg, aki fel sem fogja, hogy ez miért probléma, és hogy mennyit árt ezzel a gyermekének, de szerintem megdöbbennétek, ha tudnátok, hány család élete tudott már megváltozni 2-3 hónapnyi közös munka után, csak azáltal, hogy szakmai ismereteket, használható, működő eszközöket, és támogatást kaptak a probléma megoldásához.

Egyre gyakoribbak azok a családok, ahol ilyen, és ehhez hasonló helyzetekkel találják szemben magukat a szülők (és a gyermekkel foglalkozó pedagógusok is).

S mégsincs benne a köztudatban, hogyan változtatható ez meg.... Vagy mégjobb lenne megelőzni.

Én azt látom, hogy valamiért (és ez a valami nyilván az, hogy elfelejtenek a szülők önmagukkal kapcsolódni miközben gyermekeiknek igyekeznek legjobb tudásuk szerint mindent megadni) sok szülő tehetetlenül, és egyre inkább kétségbeesve várja azt, hogy valaki segítsen a gyerekének. Ami a bibi, hogy ezzel együtt azt is várják (ki tudatosan, ki tudattalanul), hogy a szakember, akihez fordulnak fejlesztő foglalkozáson, pszichés megtámogatásért, stresszoldásért, orvosi panaszok esetén... oldja is meg helyettük a kialakult problémát.

Pedig a kulcs a szülő! Szülőként ugyanis milliószor-milliószor nagyobb hatásod van gyermeked életének alakulására, mint bárki másnak, és sokkal többet és sokkal egyszerűbben tehetsz a testi-lelki-mentális jóllétéért, mint amit eddig erről elárultak neked.

Szóval mutatom, milyen esetekben tudok hatalmas segítség lenni számotokra, ha szeretnél változtatni azon, ahogy eddig éltetek.

S várlak szeretettel szülői konzultációra, ahol felfedezheted, mi az, amit már most is szuperül csinálsz, és mi az, amin ha változtatsz, az bizonyosan változást fog eredményezni gyermeked életében, viselkedésében, és kialakult problémáiban is. (Mert ugye azzal tisztában vagyunk, hogy ha nem változtatunk, s mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig, akkor az eredmény is ugyanaz lesz, mint eddig...)

Oktatási intézmények és fejlesztőközpontok tehetetlenségről árulkodó visszajelzései:

"Jön be a gyerek, és látom, hogy mobil van a kezében, mert azt mondja az apuka, hogy enélkül nem tud az autóba beülni."

"Van egy gyerek, aki általában pizsamában érkezik. (óvoda) Az anyuka szerint inkább nem vitatkozik vele reggel, hogy át kell öltözni, mert akkor ordít."

"Azt mondja az anyuka, hogy otthon szinte semmit nem hajlandó megenni a gyerek, amin csodálkozom, mert a mi a hét folyamán azt látjuk, hogy 5 napig mindent megeszik amit elé teszünk." (óvoda)

"Azt mondja az anyuka, hogy ha nem nézhet a gyerek esténként a youtube-on meséket, akkor olyan "ideges" lesz, hogy le kell fogni."

"8 gyerek van a csoportban, abból 7 nem tud semmivel játszani, nem köti le őket semmi, folyamatosan mozgásban kell lenniük. Jövőre a többség iskolába megy."

"Azt meséli az anyuka, hogy konkrétan fél a gyerektől (5 éves), nehogy hisztizzen, ezért inkább mindent megvesz neki amit kér és a mobil mindig ott van vésztartaléknak."

"Azt mondja az anyuka, hogy esténként sír, mert a gyereke (5 éves) semmilyen érzelmet nem mutat felé (...). Ő az a gyerek, aki egész nap ölelget és azt mondogatja, hogy szeretlek. Mit mondjak erre...?"

"Azt mondja ma az egyik gyerek (3 éves), hogy apa megígérte, hogy egész hétvégén nézhetem a bogyóésbabócát, ha csöndben vagyok az autóban, amíg elhozzuk ide a tesót."

Ne felejtsük! Ez valóban hatalmas kihívás a szülőnek is!!!
Szóval... kedves Szülők.....Ha hasonló nehézségekkel küzdötök, ha gyakran vagy mérhetetlenül csalódott és egyben dühös a gyerekre, amiért túl sokat mobilozik, csak a képernyő köti le, kezelhetetlen, szemtelen, nem figyel oda, motiválatlan, és sokszor agresszív, jusson eszedbe, hogy van megoldás, és én boldogan segítek Neked megtalálni azt!

Segítséget kérni, és tudni azt elfogadni, elismerésre méltó dolog, és nem szégyellnivaló. És minél többet gyakorolunk valami új megszerzett tudást, képességet, annál látványosabb lesz az eredmény. Hisz gondolj csak bele, anno az "a" betűt is gyakorolgattad egy darabig, és most már gondolkodnod sem kell rajta, hogy írd le...

Na pont ilyen az is, amikor elkezdünk új szokásokat kialakítani az életünkben, hogy az végre olyan lehessen, amire már régóta vágyunk.