Minden az ellenkezője annak, aminek látszik. Semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik.

Hányszor van, hogy biztosak vagyunk abban, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy mi gondoljuk? Teljesen biztosak vagyunk benne, hisz megtapasztaltuk már, tanultunk róla rengeteget, nap mint nap foglalkozunk vele, vagy épp rengeteg információnk van a téma kapcsán.
Haladóbb szint, amikor már tudatában vagyunk annak, hogy tévedhetünk, félreérthetünk, félre hallhatunk valamit, elfelejthetünk dolgokat, esetleg lehetnek hiányosak az információink. Más megvilágításba kerülhetnek a dolgok, ha nem ragaszkodunk mindig minden áron az igazunkhoz.

De nem is ez az, amiről most szeretnék Nektek mesélni. Sokkal inkább az, hogy hogyan lehet ügyesen bánni azzal, hogy nyitottak legyünk mások olyan nézőpontjaira, melyek eltérnek a miénktől (hiszen ezáltal kinyílhat számunkra akár egy teljesen új valóság is, és gazdagabbá válhat az életünk) de ne engedjük elbizonytalanítani magunkat abban, ami nekünk igaz.

Mindjárt kifejtem.
Van, hogy segítségül kapunk az élettől embereket, helyzeteket, válaszokat, szituációkat, olykor csodákat vagy véletleneket. Általuk ráláthatunk a világra egy olyan nézőpontból, ahonnan eddig nem tudtuk, nem mertük vagy nem akartuk nézni a dolgokat.
Nagy különbség van azonban aközött, hogy valaki lehetőségeket mutatva neked  invitálás szeretne lenni számodra, hogy többet, jobbat, számodra könnyedebbet, előrevivőbbet, praktikusabbat, hasznosabbat, örömtelibbet választhass; és aközött, hogy kielemzi, mit csinálsz, gondolsz, érzel rosszul (most vagy a múltban) és ezért min KELLENE változtatnod, mit kellene jobban csinálnod, és arra igyekszik rámutatni, hogyan lehetne „megszerelni” téged, vagy azt a helyzetet, amiben vagy. Ezzel természetesen továbbítva feléd (nem tudatosan, de attól ezt teszi) egy olyan energiát is, hogy ő jobban tudja, hogy valamit nagyon elrontottál (ami persze lehet, de általában ezért pont bántjuk eleget saját magunkat is, és nem kell az orrunk alá dörgölni, mert attól csak még selejtesebbnek érezzük magunkat).

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az, ami egyvalakinek működik, az nem biztos, hogy másnak is működni fog. (Tételezzük fel, hogy a kritika mellé konstruktív javaslatokat is kaptunk…) Hisz mindannyian mások vagyunk. És ez nem csak egy üres, elcsépelt frázis. Aki fel meri fedezni, ki is ő valójában, és milyen kincsek rejlenek benne, annak soha többé egy cseppnyi kétsége sem lesz afelől, hogy nincs a világon még egy ember, aki olyan lenne, mint ő. És ez mindannyiunkra igaz. (Csak mivel ez legalább annyira félelmetes is, mint amennyire felszabadító, így általában inkább beilleszkedni próbálunk és nem a különlegességeinket, különcségünket mutogatjuk.) Még ha rajtad kívül mindenki másnak működik és igaznak tűnik is valami, akkor is lehet, hogy neked valami egészen más fog működni. És ezt rajtad kívül senki más nem tudja felfedezni. (És itt érdemes nagyon hálásnak lenni azoknak, akik nem helyettünk akarnak megoldani dolgokat, hanem támaszként, inspirációként vannak jelen, akkor, abban a pillanatban, amikor nekünk arra szükségünk van, és egyéb esetben pedig hol boldogan, hol büszkén, hol pedig aggódva, de hagyják, hogy a saját utunkat járjuk, és a saját tapasztalatainkat megszerezzük.)

Kívülről, messzebbről, más szemszögből nézve ugyanis másnak tűnnek a dolgok. Ez sokszor segítség, sokszor viszont félrevezető lehet annak, aki tanácsot, segítséget kínál. Sokszor a dolgok pont az ellenkezői annak, aminek látszanak.
Van is egy ehhez kapcsolódó kis játék, amivel kizökkentheted magad egy nehéz helyzetben. És megláthatsz benne olyat, ami megkönnyíti számodra, hogy kezdj vele valamit. – A neve: minden az ellenkezője annak, aminek látszik, és semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik.

Vegyünk például egy töri tanárt, aki az óráin előszeretettel üvöltözik a gyerekekkel, és feltett szándéka, hogy rámutasson arra, hogy a gyerekek mennyire hülyék, mennyire képtelenek a dolgokat jól csinálni, és hogy ezzel az ő napját is teljesen elrontják. (Érthető tehát, ha üvöltözik.) De mi van, ha igazából itt arról van szó, hogy ő önmagára haragszik, mert nem tudja a dolgait úgy alakítani, ahogy szeretné, hogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy az emberek csak akkor figyelnek oda a mondandójára, ha ő üvölt, és hogy ő igazából csak a történelem csodáiról szeretne mesélni, de olyanoknak, akiket ez éppen annyira lenyűgöz, mint őt. (Érthető tehát ha frusztrált – és sokszor elkeseredésünkben a sírás helyett a kiabálást választjuk.)
Ez persze nem jelenti azt, hogy így kellene viselkednie bárkivel is, mert arról, hogy egy bizonyos helyzetben vagyunk (ha tetszik, ha nem, és ha elfogadjuk ezt, ha nem), bizony senki más nem tehet, csak és kizárólag mi. A mi választásaink, döntéseink eredménye az, ahol most vagyunk. Bármikor választhatunk mást, bármikor mondhatunk igent is és nemet is, és bármikor dönthetünk úgy, hogy megkeressük azokat a lehetőségeket, amiktől boldogabbak leszünk.
De történelem tanárunkra visszatérve, ha ez a helyzet éppen az ellenkezője annak, aminek látszik, akkor máris máshogy érzem magam, amikor megkezdődik a szokásos kiabálás, hisz egészen más dolgokat feltételezek, érzékelek a háttérben. Vannak dolgok, amiket így tudunk megváltoztatni.

Mindenképpen arra biztatlak azonban, hogy segítséget, tanácsot, véleményt (ami nem ítélet, hanem vélemény!) attól fogadj el (és attól kérhetsz is bátran), aki pontosan tudja (és érzed is, hogy ezt így gondolja, így érzi), hogy képes leszel megbirkózni a helyzettel, hogy a legjobb tudásod szerint csináltad eddig is és most is, hogy hajlandó voltál és vagy tanulni azokból a dolgokból, amik nem úgy sültek el, ahogyan szeretted volna, és ehhez kíván ő valami pluszt adni. Azáltal, hogy megmutat az ő világából, az ő gondolkodásmódjából, az ő sikereiből valamit, amiből ötletet meríthetsz, vagy fogódzóként használhatod, hogy lám… sikerülhet…

És mondhatsz nemet. Mondhatod (akár csak magadban) azt is, hogy oké…ez a te véleményed…köszi…nézzük, nekem mi működik. De, mondhatod azt is, hogy hálás vagy a segítő szándékért, és nagyon szeretnél tanulni belőle, de esetleg lehetne-e, hogy a lehetséges megoldásokra koncentráljatok a múltban nem működő dolgok boncolgatása helyett. Vagy hogy neked nagyon sokat segít az, ha a beszélgetés bármely pontján jelezheted azt, hogy ez most kellemetlen érzéseket hozott fel benned, és lehetne-e, hogy egy következő alkalommal folytassátok a beszélgetést, és addig ránézel, mi mindent mozdított meg benned ez a mostani alkalom, és vajon milyen nagyszerű hatása lehet már ennek is.

Minden az ellenkezője annak, aminek látszik. Lehet, hogy aki megbánt, az sem megbántani akart, csak te reagálsz érzékenyen bizonyos témák kapcsán. És semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik. Bizony, vannak olyan emberek, akik szeretnek a múltról beszélni, a múltra koncentrálni, a múlton rágódni, és a korábbi hibák elemezgetésétől várni a megoldást (én is ezt csináltam 30 évig, úgyhogy ne ítéljétek el őket nagyon) ahelyett, hogy azt néznék, és mi lehetséges most, mit választhatok most, min változtathatok most, mi az, amire most érkezett el az idő, és mi mindent köszönhetek annak, hogy anno, a múltban azokat a „hibákat” elkövettem.

Szóval varázslatra fel!
Kérjétek azokat az embereket az életetekbe, akik nem megszerelni akarnak titeket, akik nem együtt problémázni akarnak veletek, hanem egy szuper és boldog jövőt teremteni szeretnétek veletek!(Igen, olyat, amiről te pontosan tudod, vagy hinni szeretnéd, hogy lehetséges, de mindenki más el akarja veled hitetni, hogy az csak egy álomvilág.)  Kérjétek azokat a helyzeteket, ahol ezek az emberek felbukkanhatnak. És kérjétek azokat a helyzeteket, ahol a csodák besegítenek nektek! Egy-egy dologban néha sokkal több csoda rejlik, mint azt elsőre észrevesszük.