Mit kezdjünk a düh intenzitásával?

A düh energia - mely energia ha a testben ragad, ha elnyomás alá kerül (mert így nem szabad viselkedni), gyakran indirekt formában, kerülő úton talál magának kitörési utat. 

Ez lehet agresszió, tombolás, rombolás, dühkitörés, bántalmazás, önbántalmazás, hiszti, pót- és kényszercselekvések, rögeszmésség... de az elfojtás miatti pszichés és/vagy intim tünetek "szelepként" megjelenése is ezt a funkciót tölti be.
Ezek megjelenésének tehát mindig oka van. A gyermek viselkedése racionális, ami azt jelenti, hogy abban az időszakban, amikor egy bizonyos viselkedése kialakult, az volt számára a legmegfelelőbb válasz azokra a hatásokra, amelyek a környezetéből érték. A viselkedés pedig azért maradt fenn, mert nem történt a környezetében olyan változás, amely ezt felülírta volna.

Az agresszív energia, a harcos erő, az indulat megszelidítése és kezelése kulcs kérdés gyermekek és felnőttek életében egyaránt.

Ha ezt az erőt elfedjük, megkerüljük, a testben felgyülemlett érzelem más módon tör a felszínre. 

A bennünk rejlő düh, erő, harag, agresszív energia elnyomása tehát nem hogy nem hasznos, de egyenesen ártalmas. Mégis mennyien várják el gyermekeiktől ezen érzelmek és viselkedések mellőzését, anélkül, hogy bármiféle technikát, módszert, eszközt, lehetőséget biztosítanának számukra, amivel megfelelő módon kezelhetik ezt a belső intenzitást.

Sokaknál olyannyira tabu a negatív érzelmek megélése, hogy a gyerekek mesteri szintre fejlesztik ezek elnyomását, és avatatlan szemek észre sem veszik, hogy mi zajlik a gyermekben legbelül.

A legveszélyeztetettebbek a "jó gyerekek", az eminensek, az éltanulók, a kirakat gyerekek, akikre hivatkozni lehet, és akiket jó példaként állítanak mások elé. Akik minden erejükkel azon vannak, hogy megfeleljenek az ezen szerepek támasztotta elvárásoknak. Itt nincs helye botlásnak, hibázásnak. Nem okozhatnak csalódást.

A szorongás és az önmaguk ellen irányuló agresszió ezeknél a gyerekeknél igen jellemző tünet kijelző.

Mit tehetünk?

- Ismerjük fel ezeket az érzelmeket, és tanítsuk meg ezt gyermekeinknek is. Tanítsuk meg azt is, hogy dühösnek lenni abszolút rendben van, az azonban nem mindegy, ezt hogyan fejezzük ki és hogyan vezetjük le.

- Nézzük rá, és ha szükséges, alakítsuk számunkra működőképesebbé azt, ahogyan mi magunk kezeljük a dühöt, haragot, agresszív érzelmeket, akkor amikor bennünk vagy akkor amikor a gyermeknél felbukkannak. - Hiszen mint minden másban, ebben is minta vagyunk a gyermekek számára.

- Tanuljunk és tanítsunk meg feszültség levezető technikákat (olyanokat, amikkel mi magunk okék tudunk lenni). Lehet ez box zsák püfölés, párna püfölés, együtt toporzékolás, három kör futás az udvaron, párnába üvöltés, légzéstechnika, stresszoldó energetikai kezelések, bármi, ami működik és nem árt vele sem másnak, sem magának a gyermek.

- Szükség esetén pedig kérjünk segítséget, hisz nem csak a szülőknek, de a gyermeknek sem jó az, amikor úrrá lesznek a gyermeken az érzelmek, és elveszti a kontrollt a viselkedése fölött.

Érdemes hangsúlyt fektetni a megelőzésre is.

Ha a stressz szintünk, a bennünk lévő energia hatalmas, könnyebben úrrá lesz rajtunk egy-egy nehéz helyzet, mint ha ez normál szinten van.

 - Amikor még csak gyűlnek a viharfelhők, de nem égzengés és felhőszakadás, még elkerülhető, hogy viharba kerüljünk. Ismerjük fel, és tereljük mederbe.

- Az izzadással járó intenzív sport tevékenységekkel rengeteg energia levezethető. 

- Bizonyos stresszoldó technikák a megelőzést szolgálják: stresszoldó torna, gyerekjóga, meditáció...

- Minél több időt tölt a gyermek a természetben, és állatok között, annál inkább veszi át az ott jelen lévő nyugalmat és békét.

- A képernyő előtt töltött idő minimalizálása ebben az esetben is nagy hozzájárulás tud lenni a kiegyensúlyozottság megtartásához.

- Adjunk mintát. "Hangosítsuk ki" a bennünk zajló folyamatokat, megmutatva a gyermeknek, hogy mi hogyan küzdünk meg sikeresen ezekkel a helyzetekkel; és engedjük meg, hogy meglássa azt is, amikor ez nekünk sem mindig sikerül annyira tökéletesen, mint azt szeretnénk. Sokszor azért folytjuk el ezeket az érzéseket, mert félünk, hogy nem tudnánk kezelni őket - így megtanulhatja a gyermek azt is, hogy indulataink, érzelmeink kezelése egy tanulási folyamat, aminek begyakorlásával a saját mindennapjainkat tehetjük boldogabbá.

Sok esetben, sőt, talán a legtöbb esetben az áll a düh, harag és agresszív gondolatok/viselkedés hátterében, hogy úgy érezzük, minden igyekezetünk ellenére sem sikerül úgy alakítanunk a dolgokat, ahogy szeretnénk. És ez bizony ijesztő, frusztráló, dühítő, és a megjelenő tehetetlenség érzés kétségbeesésbe sodró. Sokszor pedig a csalódottság, szomorúság, önvád (nem vagyok elég jó) csap át haragba. Az pedig gyermek függő, helyzet függő, és neveltetéstől is függ, hogy ez mennyire nyilvánul meg a környezet számára is látható, érzékelhető módon, illetve hogy milyen formában tud végül felszínre törni a gyermekből.

Elsőre talán furcsának tűnhet, de az a gyerek például, aki megüt másokat, aki agresszív, az fél. A legtöbb felnőtt megdöbbenve tapasztalja, ha gyermeke megüt másokat. A harag megijeszti, zavarba hozza a szülőket. Ha tisztában is vagyunk vele, hogy azért cselekedett így a gyerek, mert túlterhelt, vagy fél és bizonytalan, és nem tudja kezelni az érzéseit, magát a viselkedést akkor is vészhelyzetnek érezhetjük - sok szülőnek pedig erre máris az jut eszébe, hogy megbüntesse a gyermeket. A büntetés azonban nem szünteti meg ezt a viselkedést, inkább csak növeli a gyermek félelmét, és megerősíti azt a félelmét is, miszerint vele valami baj van, hogy a környezete nem érti, nem tudja elfogadni őt, és így ez vagy tovább növeli az agressziót, vagy elfojtást eredményez, ami aztán az elfojtott energia nagyságának megfelelő nagyságú egyéb problémaként fog felszínre bukkanni.
Az ütögetés, a fizikai agresszió leállításához azokkal az érzésekkel kell foglalkozni, melyek idáig vezették a gyermeket.
Ha a nehéz helyzetekben emlékeztetjük magunkat arra, mi áll valójában az ilyenfajta viselkedések mögött, talán könnyebb empátiával megszabni a határokat, és a gyermek szemszögéből megnézve a dolgokat egy számára működő (és számunkra is elfogadható) másik megoldási stratégiát kínálni, és segíteni annak begyakorlását.

Minél inkább tudatában vagyunk annak, hogy környezetünk alakításának legjobb módja az, ha azt nézzük meg, mi mit tudunk változtatni a gondolatainkon, elvárásainkon, eddig alkalmazott módszereinken... és ez nagy eséllyel eredményezi majd a környezetünk változását is, annál könnyebben tudunk megbirkózni nehéz helyzetekkel.

És minél inkább meg tudjuk bocsájtani magunknak azt, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy van ami csak nagyon sok próbálkozás után sikerül, hogy van, amiben nem vagyunk olyan jók, mint szeretnénk, és hogy bizony van, amikor választásainkkal akaratlanul is okozhatunk mások számára kellemetlen érzéseket, annál kevesebb belső feszültség keletkezik.

Egy csipetnyi varázslat pedig itt sem árthat.

Varázsport szórhatunk magunkra - a varázspor segít abban, hogy ki tudjuk javítani, ha valamit elrontottunk.

Egy képzeletbeli lufiba belefújhatjuk minden bánatunkat és haragunkat, és aztán a lufit felengedhetjük, messze el, az égbe.

Lehetnek varázs segítőink.
-Dolgozat írást segítő varázs ceruza - ahelyett, hogy haragudnék magamra, amiért a dolgozat írás előtti izgulás miatt rosszabbul szokott sikerülni az eredmény, mint amikor otthon anya kikérdezi.
-Varázs kavics, varázs plüss állatka, ami ha velem van, segít, hogy annyira ügyes legyek, amennyire csak tudok abban a pillanatban.
-Láthatatlanná tevő lepel, amibe elbújhatok, ha épp duzzogni szeretnék egy kicsit otthon, de nem akarom, hogy ezt anyáék lássák.
-Varázsolhatok gondolatokkal - elképzelve, mit hogyan változtatnék meg. Le is rajzolhatom.
-És lehet varázs tükröm, amibe belenézve mindig látom azt, anya/apa milyen szépnek ügyesnek, kedvesnek, kitartónak, leleményesnek, jószívűnek lát engem, ha rám néz. Vagy egy olyan, amibe reggelente belepillantva a tükör minden nap megmutat nekem egy-egy dolgot, ami miatt szerethetem magam akkor is, ha bizonyos dolgok nem úgy sikerülnek, mint ahogy szeretném.

A varázs kellékeknek csak a képzeletünk szabhat határt.

És megsúgom, Anyának/Apának is lehet varázstolla, vagy varázs kavicsa (amit egy kirándulás alkalmával a gyermekkel együtt meg lehet keresni - követve az erdei tündérek irányt mutató suttogását), ami a munkahelyen segít, ha izgulna. A nap végén otthon meg is lehet beszélni, kinek miben segített a varázs kelléke. Anyának is lehet varázs tükre, amibe belenézve gyermeke szemén keresztül láthatja, mekkora kincs ő valójában. (Ez komoly! Azok a gyerekek, akik kevésbé értékesnek gondolják magukat, mint amilyenek valójában, általában rendelkeznek egy olyan anyukával, aki szintén nem érzi magát értékesnek, és aki hajlamos elsősorban arra fókuszálni, mit kellene jobban csinálnia.)

Lehetnek közös reggeli rituálék, például reggelinél a kakaó és kávé ivás közben mini mantra, ahol együtt hangosan kimondva hangzanak el megerősítő mondatok, például "Tudom, hogy a mai nap rengeteg csodát tartogat számomra. Felfedezek belőle, amennyit csak tudok".

A lényeg, hogy kezdjünk valamit az erős érzelmekkel, melyek a tehetetlenség érzésébe, a nincs kontroll - nincs ráhatásom - kiszolgáltatott vagyok érzésbe taszítják a gyermeket. 

Ha elcsípjük az árulkodó jeleket, legyen ez akár dühkitörés, akár hiszti, akár szorongás, akár az ujjak bőrének lerágcsálása, hatékony segítséget kínálhatunk gyerkőceinknek. És minél korábban megtanuljuk felismerni, és irányítani azt, ami bennünk zajlik, annál inkább tudjuk olyanná formálni a körülményeinket, ami számunkra kedvező.